Scheiring figyelemfelhívásnak szánta az LMP választmányából való kilépését
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint "egy teljesen természetes személyes konfliktus" bontakozott ki a rövid ideje fennálló párt szervezetének kialakulása során.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint "egy teljesen természetes személyes konfliktus" bontakozott ki a rövid ideje fennálló párt szervezetének kialakulása során.
Azt szeretnék elérni, hogy minden érintett állami, illetve önkormányzati szerv záros határidőn belül tegye közzé a közpénzekkel összefüggésben kiírt pályázatokra beérkezett ajánlatokat, illetve az így megkötött szerződéseket. Emellett úgy módosítanák a Btk.-t, hogy akár börtönbüntetéssel is sújtható legyen az a személy, akit felelősnek találnak a közérdekű adatok közzétételi kötelezettségnek elmulasztásában.
A kormány hazudott, amikor azt ígérte, hogy megvédi a magánnyugdípénztárakat - mondta Schiering Gábor, az LMP politika hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.
Zsákutcában vagyunk, a kiutat egy második munkaerőpiac, a pénzügyi szektor újraszabályozása, a nem piaci szolgáltatások fejlesztése, a jóléti vívmányok megőrzése és a kiszolgáltatott rétegek meghallgatása, nem mellesleg hiteles médiaábrázolása jelentheti – ez lehet a Hogyan lettünk szegények? konferencia erősen elnagyolt összefoglalása. Ahogy maga a téma is jelzi, sokrétű és sürgető problémát boncolgattak a résztvevők, ahol baloldali radikalizmusról és a nyugat-európai átlagbérek 22 százalékát produkáló magyar jövedelmekről is szó esett. Az élelmiszerfogyasztás csökkent az elmúlt húsz évben - a résztvevők szerint ezt botrányos egy mezőgazdasági országban.
Az LMP nem támogatja és a hétfői döntéshozatal során nem fogja megszavazni a gazdasági törvényhez benyújtott módosító javaslatokat − közölte parlamenti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.
Ökopolisz néven hozta létre politikai alapítványát az LMP - tudta meg a HVG.
Teljes mértékben felelőtlen, elfogadhatatlan módon nyilatkozott Kósa Lajos a magyar gazdaság helyzetéről és a várható intézkedésekről - mondta Scheiring Gábor, az LMP parlamenti képviselője pénteken az MTI-nek.
Az LMP azt akarja elérni, hogy a jövőben is megmaradjon az ÁSZ joga az llami tulajdonú vállalatok felügyelőbizottsági elnökének megnevezésére, s három módosító javaslatot nyújtanak be az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló törvényjavaslathoz.